Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Születési ideje: 1974.11.08 Masashi Kishimoto 1974. november 8-adikán született Okayama prefektúrában, idősebb ikertestvérként. (Öccse Seishi szintén mangaka, 666Satan fűződik a nevéhez.) Már óvodában is kritikus szemmel figyelte mások rajzait/mangáit, magával szemben pedig már ekkor is maximalista volt. Általános iskolában a rajzolás megszállottja volt, főleg a Doraemon c. anime karaktereit gyakorolta, később a Dragonball (írta: Akira Toriyama) rajongó lett. Miután látta ennek manga változatát, érdeklődése a manga felé fordult. Általános iskola felső tagozatában rajzolta meg öccsével az első saját történetét, aminek címe: Mustárember. Ebben az időben barátai Dragonball újságjait kérte kölcsön, hogy tanulmányozhassa a karaktereket, mivel ő nem engedhette meg magának az újságot. Ebben az időben döntötte el, hogy olyan híres mangaka akar lenni, mint Akira Toriyam.

 

 

 Általános iskola végén rajzolta meg a ?Hiatari-kun? című mangáját, melynek főszereplője egy árnyék-ninja fiú. A középiskolában érdeklődése a baseball felé fordult, és természetesen sok volt a tanulni valója is, így nem jutott ideje a rajzolásra. Azt mondta ekkor: ?Már öreg vagyok a rajzoláshoz.? Mégis mikor egy délután hazafelé ment, az utcán meglátott egy plakátot, ami Katsuhiro Ootomo: Akira c. művét reklámozta, ekkor újra beleszeretett a rajzolásba. Megpróbálta leutánozni Ootomo-t, de rájött, hogy a rajza egyedi. Gimnázium végén minden anyagot összegyűjtött Akiráról, és megpróbálta hűen lemásolni a stílusát. Középiskola végén rajzolta meg első 31 oldalas mangáját, amelyet beküldött a Jump Magazine pályázatára (annak ellenére, hogy öccsének és apjának sem tetszett), és a pályázaton sem nyert vele. Ekkor kezdett el azon gondolkodni, hogy mások miért rajzolnak jobban nála? Gimnázium végén 38. lett a 39 fős osztályból, így nyilvánvalóvá vált, hogy nem tanulhat tovább. Mindennek ellenére nem adta fel, eltökélte, hogy Jump mangaka lesz. Végül 1996-ban kiadták Karakuri c. mangáját, majd 1999-ben a Jump-nál a Naruto-t, amely az óta is fut. Masashi mára már egyike a legnépszerűbb mangakáknak, Naruto c. művét világszerte fordítják.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

vo

(viki, 2014.01.21 15:28)

hát naruto a kitartást masashitól "kapta"................ és én is nagy rajongója vagyok a narutónak és a sipput szeretném a tv ben látni üdvözletem

Erdőkertes kémény út 14

(Szörős Mihály , 2012.08.15 19:06)

Nagy rajóngolya vagyok a Naruto-nak nagyon jó csak az a baj hogy csak a simát mutassák nem a shippudent. Ha tud valamit intézni jó lenne meg kösszönöm mert Magyar országon nem adják és már sokan várják nagy rajongolya vagyok szia.

nincs megadva...xD

(Én..xD, 2010.12.28 21:35)

Húúha...hát...elég nehezen ért el a narutohoz...
de lényegében kitartó volt..:PxD
csak tatrson ki míg jó kis darabig..xD
még sokáigakarom nézni a Narutot..xD

Re: nincs megadva...xD

(valaki.. :), 2012.02.11 13:14)

igen-igen még én is sokáig akarom nézni a Narutót :D !